A kenguru
Varjú fiatal srác, Kőbányán lakik és egy Zsozsó nevű lánnyal jár. Kamionos. A paksi atomerőmű építkezéséhez szállít anyagot, amikor beszáll hozzá egy stopos lány. Igazi bombázó, és nem Paksra akar menni, hanem Boglárra. Balatoni kaland vagy a kötelesség és az otthoni lány? Egy súlyos kérdés a hetvenes évekből.
- Szereplők:
Gálffi László, Vándor Éva, Tarján Györgyi
Rendező: Zsombolyai János - ELŐZETES
A Pendragon legenda
A Szerb Antal regényéből készült film hőse a szellem embere, aki a titokzatos rózsakeresztesek nyomát kutatja különböző londoni könyvtárakban. Hamarosan alkalma nyílik rá, hogy a szellemekkel a valóságban is találkozzon.
- Szereplők:
Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Bujtor István
Rendező: Révész György - ELŐZETES
A szovjet levelezőpajtás
1980 januárjában 7. osztályos voltam, amikor kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Az orosztanárnőnk kiosztott mindenkinek egy cirill betűs borítékot, azzal, hogy mostantól ő lesz a levelezőpajtásod. Szerencsém volt, mert lány volt és moszkvai. Három évig leveleztünk egymással, és bár soha nem találkoztunk, az összes levelét megőriztem. És most utazom Moszkvába, mert elhatároztam, hogy megkeresem, és filmet készítek arról, hogy kinek milyen gyerekkora volt a szocializmusban.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
A templom egere
Az 1920-as évek végén egy nehéz sorsú leány, aki természetesen "szegény, mint a templom egere", elhatározza, hogy a gazdasági világválság kellős közepén harcot indít a bankok - és egyúttal minden ellen, amit azok képviselnek. Belopakodik a megközelíthetetlen bankvezér irodájába, munkát és megélhetést követel magának, hogy megreformálja az egész piacgazdaságot. Szerelmi szállal átszőtt vígjáték, amely a maga módján persze azért jól átlátható, egyszerű tanulságokat is hordoz.
- Szereplők:
Für Anikó, Oszter Sándor, Bodrogi Gyula
Rendező: Málnay Levente - ELŐZETES
Az álmok kastélya
A dokumentumfilm a fertődi Esterházy kastély történetét mutatja be.
- Szereplők:
-
Rendező: Tony Sutcliffe - ELŐZETES
Az ördög cimborája
Shaw drámája az amerikai függetlenségi háború alatt játszódik. Főhőse, Dudgeon Richard az ördög cimborájának hírében áll, mert nem hajlandó alkalmazkodni környezetének képmutató viselkedéséhez.
- Szereplők:
Huszti Péter, Lőte Attila, Piros Ildikó, Gábor Miklós
Rendező: Ádám Ottó - ELŐZETES
Az ügynök élete
A rendszerváltás után csaknem tíz évvel, 1998. december 31.-én szűnt meg a Kádár-korszak egyik sajátságos filmkészítő műhelye, a Belügyi Filmstúdió. Itt az 1958 és 1988 közötti három évtizedben több száz propaganda-, oktató-, kis- és nagyjátékfilm készült. Ezek a filmek széles tematikus skálán igyekeztek okítani titkosrendőreinket az államrend védelmére. A témák között szerepel titkos házkutatás, célszemélyek operatív megfigyelése, lehallgató készülékek telepítése vagy ügynökök és besúgók beszervezése. Az oktatófilmek primitív, mindenki számára közérthető narrációja némiképp ellentétben áll komoly, "magasztos" céljukkal, amitől egyfelől nevetségesnek és kisszerűnek hatnak, másfelől megdöbbentik a mai szemlélőt, hogy mennyi pénzt, időt, energiát fordítottak a 60-as, 70-es években az ideológiai nevelésnek erre a csöppet sem olcsó és egyszerű formájára. Hiszen a filmek komoly költségvetéssel, neves szakemberek közreműködésével és a legkorszerűbb technikák felhasználásával készültek. A legérdekesebb részletek kiválasztásával az alkotók célja, hogy bemutassák a kádári diktatúra erőszakszervezetének működését, gondolkodásmódját és mechanizmusának legfőbb mozgatórugóit.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
Boldog születésnapot!
Mi várható el egy harmincéves férfitől? Legyen jó állása, autója, háza, felesége, gyereke. És hogy áll András (Kocsis Gergely) a harmincadik születésnapján? Kiváló szaxofonista és agya is van, de se pénze, se nője, se autója. Sőt: még életében nem szeretkezett egyszerre két nővel. Elhatározza, hogy egy nap alatt mindent bepótol. Mire este a születésnapi torta gyertyáit meggyújtják otthon, ő már túl akar lenni mindenen, amin illik. Pontos tervek alapján reggel nekivág a nagy kalandnak. A feleségnek való lány, akivel András összefut, igazi rejtély: játszik a férfiakkal, sokat hazudozik, még többet csal, néha kicsit lop is. Rend egy szál se, viszont a mosolya ellenállhatatlan...
- Szereplők:
Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Máté Gábor, Hernádi Judit
Rendező: Fazekas Csaba - ELŐZETES
Budapest retró 1
1998-ban készült a Budapest retró Életképek a 60-as 70-es évekből című film, amely kizárólag archív híradók és propagandafilmek felhasználásával igyekezett felidézni néhány momentumot a Kádár-korszak hétköznapjainak hangulatából. Nem a történelmet, politikát, nem a várostörténetet, hanem azt, hogy hogyan éltek az emberek ebben a húsz évben. Hogyan közlekedtek, miket ettek, hová jártak szórakozni. Az idősebbek felidézhetik, a fiatalabbak pedig megismerhetik a korszak híres tárgyi emlékeit: a Panni robogót, a Modex orkánkabátot, a Varia bútorcsaládot, a twist pulóvert, a szimpla feketét. A film öt, egyenként 15-20 perces részből áll: A pesti utca, A pesti lakás, A pesti divat, A pesti autó, A pesti bisztró. Az archív felvételek hol eredeti narrációval láthatók, hol pedig vendégszövegek mennek alattuk rádióhírek, politikai állásfoglalások, reklámszövegek stb. formájában, ezáltal újabb jelentésrétegekkel ruházva fel őket.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
Csalással nem!
Grün Lilinek szülei évek óta gyűjtik a hozományt és most házasságközvetítő segítségével vőlegényt is találnak neki, Bölcskei Lászlót. Csakhogy Lili a lump Szabót szereti. Végül kiderül, hogy Lili fivére, Oszkár, eltőzsdézte a hozományt.
- Szereplők:
Kern András, Eszenyi Enikő, Hacser Józsa
Rendező: Hajdufy Miklós - ELŐZETES
Domokos Géza, az intézményépítő
Domokos Géza az erdélyi magyar irodalom és politika egyik meghatározó személyisége. Újságírás, szerkesztés, könyvkiadás és politika-fért bele az igen sűrű nyolc évtizedbe. A portréfilm felidézi a főbb "állomáshelyeket" és feladatokat. A Székely Mikó Kollégium, Moszkvai Irodalmi Főiskola majd bukaresti és kolozsvári szerkesztőségek. Legbüszkébb talán a Kritérionra, amely a nemzetiségi irodalom Európa szerte ismert műhelye lett a hetvenes években. Ha sokrétű tevékenységét össze kell foglalnia, legpontosabbnak az intézményalapító kifejezést érzi.
- Szereplők:
-
Rendező: Kántor László - ELŐZETES
Rodolfo (Vigyázat, csalok!)
Dokumentumfilm Gács Rezsőről, azaz Rodolfóról, a leghíresebb magyar bűvészről
- Szereplők: Rendező: Géczy Dávid, Kelle Botond
- ELŐZETES
Az ember tragédiája (animáció)
Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után csupán nemrégiben ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Az egyes színekből már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évek során a különböző fesztiválokon és a Duna Televízióban, ez azonban a teljes, közel 160 perces mű.
- Szereplők: Rendező: Jankovics Marcell
- ELŐZETES
Esterházy vacsora
"Nekem az elmúlt 300 év magyar történelme lényegében családtörténet" - írja az egyik regényében Esterházy ironikusan (Vagy nem is olyan ironikusan.) Egyik legismertebb és legelismertebb írónk egy vacsoraasztal mellett mesél életéről, családjáról, az őt leginkább foglalkoztató kérdésekről. A portréfilmet néhány videóetűdként feldolgozott regényrészlet színesíti.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
Fekete, piros
Korniss Péter kolozsvári születésű, de nem ismerte a néphagyományt őrző Széket. Több mint három évtizede azonban gyakori vendég a mezőségi faluban, s művészetének középpontjába került a néphagyomány őrzése a fotográfia eszközeivel. A róla szóló portréfilmben látunk esküvőt és temetést, s ezekben a drámai helyzetekben még inkább megjelenik a hagyomány ereje.
- Szereplők:
-
Rendező: Kántor László, Fonyó Gergely - ELŐZETES
Fuss, hogy utolérjenek
Nemzetközi kémbanda egy zeneműkiadó impresszárióinak álcázza tagjait, hogy megszerezze egy fontos lézertanulmány tervrajzait, melyek Tokaji, az operettszínház számlaellenőrének belégjei közé kerültek. Tokaji lesz a csalétek a gyönyörű és profi dzsúdós rendőrnő kezében. A banda producerként megveszi Tokaji fia, Attila musicaljét, a becses iratokért cserébe. Így az operettigazgató kétségbeesése ellenére Attila fiatal zenekara, és szerelme, az énekesnő Kati tarthatja a nagysikerű díszelőadást, rendőri segédlettel.
- Szereplők:
Bodrogi Gyula, Zalatnay Sarolta, Pécsi Sándor
Rendező: Keleti Márton - ELŐZETES
Fűszer és csemege
Pammer Aladár jól jövedelmező és régóta működő fűszer-, és csemegeboltját unokájára ruházza át, akinek azonban nem fűlik a foga a kereskedőséghez, ő munka nélkül akar jól megélni. Az öregúr jobbkeze a boltban Mácsi Márton, az egyszerű sorból származó kereskedősegéd, aki nem tudja tétlenül nézni, ahogy a semmirekellő örökös elherdálja a családi vagyont, és csődbe juttatja a jól menő üzletet.
- Szereplők:
Fónay Márta, Gera Zoltán, Pápai Erika
Rendező: Hajdufy Miklós - ELŐZETES
Gyula vitéz télen-nyáron
A gunyoros közéleti és médiakritika középpontjában egy tévésorozat áll. A végvári csaták idején játszódó film amatőr főszereplője, a sörgyári melós, Prohászka Feri lángra lobbantja a magyar nők szívét. A sorozat kirobbanó sikert arat, hevíti a magyar öntudatot. Az elharapódzó törökellenes kampány azonban közbelépésre serkenti Bodó főszerkesztőt: Gyula vitézt hűtlenség miatt meg kell ölni. Csakhogy a közönség nem tűri a csúf véget, követeli a folytatást.
- Szereplők:
Koncz Gábor, Almási Éva, Őze Lajos, Kállai Ferenc
Rendező: Bácskai Lauró István - ELŐZETES
Halálos tavasz
Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt, akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak...
- Szereplők:
Karády Katalin, Jávor Pál, Somlay Artúr
Rendező: Kalmár László - ELŐZETES
Helyet az ifjúságnak
Dr. Boronkai György, az ismert, jóvágású fiatalember valójában egy a 30 millió európai munkanélküli közül. Egy szép napon azonban föllázad, s úgy dönt, hogy az éhhalál helyett inkább a bankvezérséget választja. Befészkeli magát a Mitrópa elnöki titkárságára, s lélegzetelállító ügyességgel halad kitűzött célja felé.
- Szereplők:
Hirtling István, Balázsovits Lajos, Pap Vera
Rendező: Málnay Levente - ELŐZETES
Itt se, ott se - Poszler György portréfilm
A portréfilmben a kiváló filozófus, esztéta, irodalomtörténész és legendás tanár lefegyverző őszinteséggel vall beszélgetőtársának, Csiki Lászlónak a 20. század második felében kibontakozó pályájáról, valamint Kolozsvárhoz fűződő mély és örök kapcsolatáról.
- Szereplők:
-
Rendező: Kántor László - ELŐZETES
Kémek a porfészekben - Rimner Gábor története
Rimner Gábort 18 éves korában, 1972-ben szervezte be az amerikai hírszerzés Szudánban, ahol 1965 óta laktak családjával, mivel édesapja Karthumban dolgozott építészmérnökként. A másfél évig tartó kiképzés után Budapestre ment, és 8 éven át kémkedett a Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport ellen. 1981-ben egy szerelmi féltékenységi ügy miatt bukott le. Szerencséjére nem szolgáltatták ki a KGB-nek, hanem Magyarországon ítélték el, 12 év fegyházbüntetésre. A 12 évből 9-et töltött le, 27 és 36 éves kora között. 1990-ben a rendszerváltáskor szabadult. A filmben Rimner Gábor eljátssza és újraéli 30 évvel korábbi önmagát, és bemutatja, hogy hogyan váltott üzeneteket amerikai megbízóival levelekbe ágyazott mikrofilmen, szigetelőszalaggal körbecsavart gyufás-skatulyákkal és szikladarabnak álcázott konténerekkel.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
Magyar retró 3
Papp Gábor Zsigmond népszerű Magyar retró sorozatának harmadik része a magyar család, a magyar egyház és a magyar lelemény kérdéseit járja körül.
- Szereplők:
-
Rendező: Papp Gábor Zsigmond - ELŐZETES
Megáll az idő
1963. Köves Dini az anyjával és a bátyjával él, apja 56-ban disszidált. Egy nap beálít hozzájuk Bodor, apjuk barátja, egyenesen a börtönből. Egészen másképp beszél, mint a tanárok a gimnáziumban. A szép Szukics Magda megüzeni, hogy szerelmes Dinibe. Pierre, az alsósok bálványa lázadást robbant ki az iskolában.
- Szereplők:
Znamenák István, Sőth Sándor, Őze Lajos, Kakassy Ági
Rendező: Gothár Péter - ELŐZETES
Napló apámnak, anyámnak
1956. október 23. A forradalom lázában égő tömeg Budapesten ledönti a Sztálin szobrot, a zsarnokság gyűlölt szimbólumát. A tüntetők sorában ott látjuk Jánost és feleségét, Ildit. A népharagtól való félelmükben a bukott hatalom emberei pánikszerűen menekülnek. Magda is megpróbál felkapaszkodni egy Csehszlovákiába tartó teherautóra, de elvtársai durván visszalökik. Juli csak november 4-én tud hazajönni Moszkvából, addig János itthon aktívan részt vesz az eseményekben. Juli látja, hogy ami történt, az nem ellenforradalom, ezért mindent meg akar örökíteni. János életveszélyben van, ezért Julival és Andrással Ausztriába menekülnek, de később Juli és János mégis hazatér. Pár hónapig úgy tűnik, jól döntöttek. Ám az új évben elkezdődnek a letartóztatások
- Szereplők:
Czinkóczi Zsuzsa, Jan Nowicki, Bánsági Ildikó, Törőcsik Mari
Rendező: Mészáros Márta - ELŐZETES
Per a nemzet ellen I. rész
Hogyan lett Pécs a magyar könnyűzene fellegvára? Hiszen innen indult a Kispál és Borz, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a 30Y, Takáts Eszter és a Junkie Jack Flash, sok más banda mellett. Mi lehet a város titka? A mediterrán klíma vagy a mecseki uránbánya sugárzása? A tettyei dombok visszhangja? Emma néni, a legendás karvezető? Vagy van valami a levegőben? Szabó Simon (Moszkva tér, Papírrepülők, Kölcsönlakás) Indiana Jonesként a rejtély nyomába ered és önmagát, de a pécsi zenekarokat sem kímélve próbálja kideríteni, miben áll a nagy titok. Lévai Balázs zenés filmje egy backstage-buliba oltott nyomozás története a legnagyobb pécsi zenei sztárokkal.
- Szereplők:
Tímár Andor, Gáspár Tibor, Őze Áron
Rendező: Mudry Péter - ELŐZETES
Saul fia
A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a "titkok őrzőit", néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.
- Szereplők:
Röhrig Géza, Zsótér Sándor, Molnár Levente
Rendező: Nemes-Jeles László - ELŐZETES
Sok hűhó Emmiért
Sok hűhó Emmiért, Aszlányi Károly népszerű regényének tévéadaptációja, melyben Málnássy földbirtokos nászéjszakáját különös vendég érkezése zavarja meg. Egy fiatal lány, aki fenekestül felforgatja a mit sem sejtő férfi hétköznapjait...
- Szereplők:
Gubás Gabi, Kulka János, Garas Dezső
Rendező: Molnár György - ELŐZETES
Sosem lehet tudni
A feminista írónő három felnőtt gyermekével az előkelő angliai fürdőhelyre érkezik. Gloriának és a 18 éves ikreknek az új környezetben rendkívül kellemetlen, hogy mindenki az édesapjuk felől tudakozódik, ugyanis anyjuk eddig nem tájékoztatta őket volt férje kilétéről.
- Szereplők:
Tolnay Klári, Huszti Péter, Piros Ildikó, Schütz Ila
Rendező: Ádám Ottó - ELŐZETES
Szabadíts meg a gonosztól
A tánciskola ruhatárából eltűnik egy kabát. A ruhatárosnő két felnőtt gyerekével és a sógorával elindul, hogy visszaszerezze a kabátot és a becsületét. 1944-ben vagyunk, Budapesten.
- Szereplők:
Psota Irén, Garas Dezső, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet
Rendező: Sándor Pál - ELŐZETES
Szerelem első vérig
Füge szerelmes Ágotába, az osztálytársába. Amikor feltűnik a lány régi barátja, Fügének még az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében. Aztán inkább felkeresi külön élő apját, hogy tanácsot kérjen.
- Szereplők:
Beri Ary, Szilágyi Mariann, Galambos Erzsi, Jászai Jolán
Rendező: Dobray György - ELŐZETES
Szerelem második vérig
Ágota gyereket vár Fügétől. A fiú apja autójával taxizik, és persze gitározik a zenekarában. Egy koncertjükön a tömeg elsodorja Ágotát, aki elvetél.
- Szereplők:
Beri Ary, Szilágyi Mariann, Epres Attila, Ujlaki Dénes
Rendező: Dobray György - ELŐZETES
Szerelmesfilm
Jancsi és Kata együtt nőttek fel, aztán Kata 56-ban disszidált. Jó tíz évvel később Jancsi végre elutazhat szerelméhez Franciaországba.
- Szereplők:
Bálint András, Halász Judit, Békés Rita
Rendező: Szabó István - ELŐZETES
Tabló - minden, ami egy nyomozás mögött van
Egy újgazdag milliomos műkereskedőt brutálisan megölnek. Az áldozat maga is egy tróger, kegyetlen állat. A gyanúsított - akire rá akarják verni az ügyet - cigány. A nyomzó érzi, valami nincs rendben. Egyre elszántabban kutat tovább, egyre mélyebben bonyolódik bele egy szövevényes, korrupciós történetbe. És egyre mélyebbre keveredik önnön kétségekkel, keservekkel teli, bűnös lelkébe.
- Szereplők:
Mucsi Zoltán, Fátyol Kamilla, Csuja Imre
Rendező: Dettre Gábor - ELŐZETES
Veri az ördög a feleségét
Kajtárék vidéki házukba várják a pesti rokont és annak főnökét. A magyaros vendégszeretet pedig nem ismer határokat: az egész család lázban ég, sütnek-főznek, rétest hajtogatnak, minden főzési tudományukat latba vetik, hogy a pestiek meg legyenek elégedve.
- Szereplők:
Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó, Szabó Lajos, Anatol Constantin
Rendező: András Ferenc - ELŐZETES
Sohavégetnemérős
A Sohavégetnemérős egy zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta, rendkívül népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello dalokkal egybeszövő film producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel. A #Sohavégetnemérős generációs film: a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, problémáit, párkapcsolatait ábrázolja, szinte minden alkotója harmincon inneni.
- Szereplők:
Fluor Tomi, Ötvös András, Hartai Petra
Rendező: Tiszeker Dániel - ELŐZETES
Hahó, öcsi!
Az ötéves Öcsi egy büntetés alkalmával elhatározza, hogy törpe barátai, Kököjszi és Bobojsza segítségével megszerzi szülei számára az Időt...
- Szereplők:
Kovács Krisztián, Kiss Manyi, Koncz Gábor
Rendező: Palásthy György - ELŐZETES
Gyerekbetegségek
Franciás hangulatú burleszk egy első osztályos kisfiú kalandjairól. A fiú megismerkedik az idő múlásával, majd apja kíséretében elindul, hogy eltöltse első napját az iskolában. Útközben találkozik Zizivel, barátok lesznek. A csínytevések jobban érdeklik, mint a betűvetés, de nincs egyedül ezzel. Fantáziája kiszínezi a valóságot. Átesik egy nagy betegségen, kalandozik az életben, ismerkedik a felnőttek világával. Börtönbe képzeli nagybátyját, akit nem szeret, és folyton menekül előle. Kistestvére születik, ami nagyobb öröm a kitűnő bizonyítványnál. Csak Zizit kell megvigasztalnia, mert a lány megbukott. De nincs baj, hisz megígéri neki, hogy feleségül fogja venni. Majd ha nagy lesz.
- Szereplők:
Keres Emil, Géczi István, Kassai Tünde, Halász Judit
Rendező: Kardos Ferenc - Rózsa János - ELŐZETES
Vörös bestia
Kettesy Félix, a jóképű, de szegény fiatalember élete nagy lehetősége előtt áll, eljegyezte Lucille-t, egy vagyonos házaspár lányát, apósa üzlettársa lesz, sőt egy amerikai üzletember is jelezte beszállását egy bánya kiaknázásába... Ám ekkor felbukkan Evelyne, a vörös bestia, sorozatosan kompromitálja Félixet, szétdúlja az eljegyzést, tönkreteszi az üzletét. Kiderül, mindez egy kitervelt bosszú része...
- Szereplők:
Hirtling István, Hernádi Judit, Rátóti Zoltán
Rendező: Makk Károly - ELŐZETES
Ragaszkodom a szerelemhez
Az ötven felett járó Dr. Bajor Kálmán ügyvéd beleszeret barátja titkárnőjébe, a húsz éves Török Valiba. Valit elhódítja fiatal udvarlójától és feleségül kéri a lányt. Az ügyvéd úr lánya, Mimi nem nézi jó szemmel a készülő házasságot, de nem tudja lebeszélni apját. Női logikával oldja hát meg a dolgot. Látszatra beleszeret apja barátjába, és ő is eljegyzi magát, a szintén ötven feletti Árpád bácsival. A játék azonban komolyra fordul, Árpád bácsi tényleg beleszeret a csinos lányba. Vajon van-e felső korhatára a szerelemnek, amennyiben két olyan sármos férfiúról beszélünk, mint Darvas Iván és Bács Ferenc?
- Szereplők:
Darvas Iván, Tóth Enikő, Pápai Erika, Bács Ferenc
Rendező: Hajdufy Miklós - ELŐZETES
Drága Elza
1942 végét írjuk. Ukrajna, keleti front. Itt szolgál Lombos honvéd (Makray Gábor), a hazájához hűséges katona, akinek friss házasként egyetlen vágya viszontlátni ifjú feleségét. Egy adminisztrációs hiba miatt azonban lemarad a hazafelé tartó vonatról. Azt gondolja, rosszabb már nem jöhet, az igazi pokoljárás viszont csak akkor kezdődik...
- Szereplők:
Makray Gábor, Ripli Zsuzsa, Varga Tamás, Bodor Géza
Rendező: Füle Zoltán - ELŐZETES
Fekete macska
Jogász és Bunkó, a két kisstílű bűnöző hírét veszi, hogy Zsófi néni házában tetemes mennyiségű pénz van. Nem számítanak azonban a tündéri öregasszony leleményességére és félelmetes lakótársára, a fekete macskára.
- Szereplők:
Dajka Margit, Major Tamás, Madaras József
Rendező: Nemere László - ELŐZETES
Angyalbőrben 8 Computer manőver
Kardos százados, a vasbogdányi egység parancsnoka különös szenvedélynek hódol. A történelem nagy csatáit kelti életre hatalmas terepasztalok segítségével. Éder azt javasolja, hogy ehhez a komoly játékhoz vegye igénybe a modern technikát, a laktanya komputerét, a programozásban pedig ő is tudna segíteni. Közben a többiek Urbán vezetésével Ildikó életét szeretnék jobbá tenni...
- Szereplők:
Usztics Mátyás, Mészáros Zoltán, Szerednyey Béla, Sáfár Anikó
Rendező: Gát György, Szurdi Miklós - ELŐZETES
Angyalbőrben 9 Frontszínház
A Honvédelmi Minisztérium, támogatni akarván a hazai kultúrát, elküldi Vasbogdányba Zsíros Árpádot, a fantáziadús rendezőt, aki a közeli várszínházban tervezi megrendezni a Hamletet, melyhez elengedhetetlen a katonaság segítsége. Természetesen ebben az Urbán-szakasz, élén a színészi tehetséggel megáldott Karádi őrmesterrel, komoly szerephez jut. Közben azonban egy titkos kommandós hadgyakorlat is kezdetét veszi, no meg a helyi banda is támadásra készül....
- Szereplők:
Usztics Mátyás, Mészáros Zoltán, Szerednyey Béla, Sáfár Anikó
Rendező: Gát György, Szurdi Miklós - ELŐZETES
141 perc A befejezetlen mondatból
A Déry Tibor regényéből készült film a harmincas években játszódik. Parcen Nagy Lőrinc szakít nagypolgári családjával, és megpróbál közel kerülni a munkásosztályhoz. A kísérlet azonban nem jár sikerrel.
- Szereplők:
Bálint András, Csomós Mari, Latinovits Zoltán
Rendező: Fábri Zoltán - ELŐZETES
A legjobb dolgokon bőgni kell
Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) élete kezd összeállni. Barátjával (Bányai Kelemen Barna) végre kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az egyik este azonban nem várt fordulatot vesz: kiderül, hogy egy rég nem látott távoli rokon (Lőrinc Katalin) nem az igazak álmát alussza a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, hanem meghalt. Maja kénytelen ott maradni a halottal, mert a családból senki sem ér rá segíteni, még az anyja (Hernádi Judit) is lerázza. A halottszállítókra várva megérkezik Maja gyerekkori barátnője, Sára (Huzella Júlia), akivel már jó pár éve megszakadt a kapcsolata. Telnek az órák, és az egyszerű eljárás egy végeláthatatlan, bürokratikus folyamatba torkollik, abszurd szituációkkal megspékelve.
- Szereplők:
Rainer-Micsinyei Nóra, Bányai Kelemen Barna, Lőrinc Katalin
Rendező: Grosan Cristina - ELŐZETES
Az oroszlán ugrani készül
Egy náci orvos tömegpusztító baktériumfegyvert rejtett el a háború végén egy adriai-tengeri szikla belsejében. Húsz évvel később elérkezettnek látja az időt, hogy bevesse a titkos találmányt. Az emberiséget végveszély fenyegetné, ha nem lépne közbe Menő Fej, a legszuperebb titkosügynök, a magyar James Bond...
- Szereplők:
Bujtor István, Medveczky Ilona, Psota Irén, Ajtay Andor, Szendrő József, Madaras József, Koós János
Rendező: Révész György - ELŐZETES
Esős vasárnap
Gimnazista lányok - az egyik szűzies, a másik nagyvilági nő, a harmadik okos, a negyedik cserfes - és mindannyian gyönyörűek. Történetünk kezdetén két fontos esemény is történik velük: jelentkeznek a Ki mit tud-ra és megismerik a jóképű Kaszás tanár urat.
- Szereplők:
Mécs Károly, Polónyi Gyöngyi, Halász Judit, Tordai Teri, Béres Ilona
Rendező: Keleti Márton - ELŐZETES
Boszorkányház
Egy dokumentumfilmes igazi kincsre bukkan: öt boszorkány él egy rózsadombi villában. A velük forgató stáb bepillantást nyer a titokban működő kommuna mindennapjaiba, ahol meglepő és vicces helyzetekben ütközik a modern fővárosi élet az évszázados hagyományokkal. De a filmesek eközben felfedeznek valami még értékesebbet: a halandóság értékét a halhatatlanok világában.
- Szereplők:
Bakos Éva, Fazakas Júlia, Nagypál Gábor, Mészáros Piroska
Rendező: Nyíri Kovács István - ELŐZETES
A birodalom iskolája
"A Német Birodalmi Iskolát 1908-ban alapították Budapesten dolgozó német, osztrák és cseh diplomaták és kereskedők gyerekei részére. A tizenkét osztályos, koedukált iskola előbb a Kálmán utcában, majd a Damjanich utcában működött. Az első világháború után, a monarchia felbomlását követően magyar gyerekek is beiratkozhattak. Ekkor kerültek az iskolába a pesti zsidó nagypolgárság gyerekei.
A Birodalmi Iskolában az oktatás nagyon magas színvonalon, német nyelven folyt, de emellett a diákok tanultak magyart, angolt, franciát és latint is. A tanárok egy része még a weimari Németország demokratikus szellemiségét hozta magával, más része, a 30-as években épp a hitlerizmus elől menekülve kérte külföldi iskolába helyezését. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a hitleri Németország távoli végvárában liberális, anti-náci szellem uralkodott. 1943-tól, a „totális háború” kezdetétől a fiatal tanárokat és az érettségiző német fiúkat behívták a német hadseregbe. 1944-ben, a nyilasok hatalomra jutása után a zsidó származású diákokat a Német Birodalmi Iskola pincéjében bújtatták."
- Szereplők: Rendező: Papp Gábor Zsigmond
- ELŐZETES
A bolondok grófja
Az ifjú gróf megérkezik új kastélyába, ahol rangjához méltó személyzet fogadja. De valahogy mindenki olyan furcsán viselkedik...
- Szereplők:
Kalocsay Miklós, Egri Márta, Lázár Kati
Rendező: Vámos László - ELŐZETES
A Hídember
A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedô újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére - és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.
- Szereplők:
Eperjes Károly, Darvas Iván, Kováts Adél
Rendező: Bereményi Géza - ELŐZETES
Ripacsok
Stock és Salamon hosszú ideje társak. Közös kabarészámukkal nagy sikerrel lépnek fel estéről estére. A szilveszteri tévés közvetítésben való részvétel mindkettőjüknek nagyon fontos. Az egész ország előtt elénekelhetik közös számukat a légnadrágban: Egyedül nem megy. Salamon váratlanul leváltja Stockot egy új, fiatal táncos lány miatt.
- Szereplők:
Garas Dezső, Kern András, Udvaros Dorottya
Rendező: Sándor Pál - ELŐZETES
A koncert
"1965-ben alakult meg az azóta legendássá vált Illés-együttes (Illés Lajos, Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán). 1967-ben alakult meg a Tolcsvay-trió, amely hamarosan kibővült, Tolcsvayék és a Trió néven lett ismert (Tolcsvay Béla, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Németh Oszkár, Czipó Tibor). 1973-ban KITT-egyletként együtt játszott Koncz Zsuzsa, az Illés-zenekar és a T&T. Ez volt az utolsó év, hogy 11-en voltak együtt a színpadon. Felbomlott az Illés-zenekar, megalakult a Fonográf, az Illés- és a Tolcsvay-zenekar tagjaiból. (Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Németh Oszkár). Az évek teltek-múltak, míg 1980-ban valakinek eszébe jutott: mi lenne, ha újra összeállna a nagy csapat, az Illés-zenekar?"
- Szereplők:
Illés együttes, Fonográf együttes, Koncz Zsuzsa
Rendező: Koltay Gábor - ELŐZETES
1989 - Határon
Magyarország a csőd szélére került 1988 végére. Az állampárt dörzsölt, sokat megélt öregjei egy fiatal, csupán negyvenéves közgazdászt, Németh Miklóst tettek meg miniszterelnöknek, hogy időt nyerjenek, ha pedig jobbra fordul a gazdasági helyzet, megszabaduljanak tőle. Némethnek viszont más tervei voltak. A kormányt függetlenítette a párttól és olyan gazdasági-társadalmi reformokat vezetett be, amelyek egy éven belül a vasfüggöny lebontásához és a köztársaság kikiáltásához vezettek.
- Szereplők: Rendező: Anders Ostergaard, Rácz Erzsébet
- ELŐZETES
A nagy ékszerész
Az előkelő, de szorult anyagi helyzetben lévő gyáros tetten ér két betörőt. A fiatalabbikról hamarosan kiderül, hogy dúsgazdag ember, aki már csak úri passzióból rabol újabb milliókat. A gyáros felajánlja a betörőnek, hogy társuljon be a cégébe.
- Szereplők: Rendező: Karinthy Márton
- ELŐZETES
A nagyenyedi két fűzfa
Az Enyed és Felvinc közötti úton egy patak partján két hatalmas fűzfa áll. Históriai emlék fűződik hozzájuk. Ezt az emléket eleveníti fel a történet, a kuruc-labanc háború idejéből. Bemutatja, hogyan mentették meg a várost a kollégium diákjai.
- Szereplők:
Józsa Imre, Vitay András, Málnai Zsuzsa
Rendező: Bán Róbert - ELŐZETES
A tanítványok
Magyarország, a harmincas évek vége. Fehér József, a tehetséges parasztfiú felkerül Pestre, a jogi egyetemre. Itt kerül kapcsolatba Magyary professzorral, aki tanítványai segítségével a hazai közigazgatás radikális reformján dolgozik. A történelem azonban nem vesz tudomást a tudományos haladásról.
- Szereplők:
Eperjes Károly, Gelley Kornél, Cserhalmi György
Rendező: Bereményi Géza - ELŐZETES
A templom egere
Az 1920-as évek végén egy nehéz sorsú leány, aki természetesen "szegény, mint a templom egere", elhatározza, hogy a gazdasági világválság kellős közepén harcot indít a bankok - és egyúttal minden ellen, amit azok képviselnek. Belopakodik a megközelíthetetlen bankvezér irodájába, munkát és megélhetést követel magának, hogy megreformálja az egész piacgazdaságot. Szerelmi szállal átszőtt vígjáték, amely a maga módján persze azért jól átlátható, egyszerű tanulságokat is hordoz.
- Szereplők:
Für Anikó, Oszter Sándor, Bodrogi Gyula
Rendező: Málnay Levente - ELŐZETES
Vörös bestia
Kettesy Félix, a jóképű, de szegény fiatalember élete nagy lehetősége előtt áll, eljegyezte Lucille-t, egy vagyonos házaspár lányát, apósa üzlettársa lesz, sőt egy amerikai üzletember is jelezte beszállását egy bánya kiaknázásába... Ám ekkor felbukkan Evelyne, a vörös bestia, sorozatosan kompromitálja Félixet, szétdúlja az eljegyzést, tönkreteszi az üzletét. Kiderül, mindez egy kitervelt bosszú része...
- Szereplők:
Hirtling István, Hernádi Judit, Rátóti Zoltán
Rendező: Makk Károly - ELŐZETES
Álmodozások kora
Jancsi (Bálint András) és mérnökként végzett barátai nagy tervekkel vágnak neki az egyetem utáni életnek. Az első pofont akkor kapják, amikor a vállalatnál, ahová felveszik őket, különböző részlegekre kerülnek eltérő fizetésekkel. Eleinte még összejárnak, néha akad egy nagy ötletük, amin elkezdenek közösen dolgozni, de aztán apránként szétmorzsolódik a társaság: van, aki egyre inkább betagozódik a munkahelyi hierarchiába; van, aki megnősül; egyikük pedig leukémiás lesz. Jancsi, jobb híján a szerelembe menekül, és keresi tovább a helyét.
- Szereplők:
Bálint András, Béres Ilona, Halász Judit
Rendező: Szabó István - ELŐZETES
Az ember melegségre vágyik
Az emlékezetes tévéfilm Örkény István négy novellájának adaptációja: Mikor van a háborúnak vége, Az utolsó vonat, Jégárpa, Az ember melegségre vágyik.
- Szereplők:
Sulyok Mária, Kozák András, Őze Lajos, Rajz János, Kállai Ferenc
Rendező: Esztergályos Károly - ELŐZETES
Bizalom
1944. Budapest. Kata nem mehet többé haza a férjéhez és a kislányához - álnéven kell jelentkeznie egy külvárosi házban. Hamarosan szobatársa is érkezik János személyében, aki a hamis papírok szerint a férje. Két ismeretlen embernek meg kell tanulnia együtt élni, elviselni egymást és a körülményeket.
- Szereplők:
Bánsági Ildikó, Andorai Péter, Bezerédi Zoltán
Rendező: Szabó István - ELŐZETES
Balaton retró
Ki ne emlékezne közülünk a balatoni úttörőtáborokra? A zászlófelvonásokra a dög melegben, és az esti tábortüzekre? Az 50 fillérbe, majd 1 forintba kerülő fagyikra – csoki citrom, puncs, vanília -, és a foltozással megragasztható piros-kék gumimatracokra? A sörre menő kugli, röplabda és fejelő meccsekre a vállalati SZOT-üdülőkben? Az NSZK és NDK rokonokra, akik a Balatonnál találkoztak egymással? Az építőtábori barackszedésekre, sportvetélkedőkre, és az éjszakai besurranásokra a lánysátrakba? A autóstoppolásokra az Osztyapenkónál, a Bergendy-koncertekre és a siófoki diszkókra? Aki élt a Kádár-korszakban, annak ajánlatos megnézni. Aki még nem – annak kötelező!
- Szereplők: Rendező: Papp Gábor Zsigmond
- ELŐZETES
Az ötödik pecsét
Egy kiskocsmában négy ember arról beszélget, kinek a sorsát vállalnák inkább: a gonosz zsarnokét vagy a halálra gyötört, de becsületes rabszolgáét. Másnap aztán módjuk nyílik rá, hogy megmutassák, nemcsak elméletben tisztességesek.
- Szereplők:
Őze Lajos, Horváth Sándor, Márkus László, Bencze Ferenc,
Rendező: Fábri Zoltán - ELŐZETES
Az ibolya
A neves színház igazgatója ideges a sok színésznőjelölttől, akik egyfolytában jelentkeznek a színházhoz, és mindegyikőjük "...azt hiszi, hogy ezen a pályán csak szerelemmel lehet karriert csinálni...". Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve az igazgató szolgának adja ki magát és a zeneszerző fogadja a jelentkezőket. Ekkor érkezik meg a mindenki szívébe belopódzó, egyszerű és szókimondó selmeci "segédszubrett", Ilonka...
- Szereplők:
Haumann Péter, Hirtling István, Eszenyi Enikő
Rendező: Horváth Ádám, Vadas Mihály - ELŐZETES
Az ember tragédiája
Madách Imre klasszikusának tv-változata. Az Úr kiűzi Ádámot és Évát a paradicsomból. A racionális, kiábrándult Lucifer végigvezeti a minden újban hinni akaró Ádámot az emberiség történelmén.
- Szereplők:
Huszti Péter, Moór Marianna, Mensáros László
Rendező: Szinetár Miklós - ELŐZETES
Az aranyember
Tímár Mihály, a gazdag kereskedő feleségül veszi az árván maradt török lányt, Timeát. A lány hálás a férjének, de szeretni nem tudja, ezért Tímár kénytelen máshol keresni a boldogságot.
- Szereplők:
Csorba András, Béres Ilona, Pécsi Ildikó, Krencsey Marianne
Rendező: Gertler Viktor - ELŐZETES
Az állampolgár
Az állampolgár főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo), aki menekültként él Magyarországon. Wilson évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos tanárnő, Mari (Máhr Ági) segít neki, de a tanulás közben tanár és tanítvány között mély szerelem szövődik. Mari hatalmas döntést hoz: elhagyva férjét a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát.
- Szereplők:
Máhr Ági, Dr. Cake-Baly Marcelo
Rendező: Vranik Roland - ELŐZETES
A szovjet levelezőpajtás
1980 januárjában 7. osztályos voltam, amikor kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Az orosztanárnőnk kiosztott mindenkinek egy cirill betűs borítékot, azzal, hogy mostantól ő lesz a levelezőpajtásod. Szerencsém volt, mert lány volt és moszkvai. Három évig leveleztünk egymással, és bár soha nem találkoztunk, az összes levelét megőriztem. És most utazom Moszkvába, mert elhatároztam, hogy megkeresem, és filmet készítek arról, hogy kinek milyen gyerekkora volt a szocializmusban.
- Szereplők: Rendező: Papp Gábor Zsigmond
- ELŐZETES
Az én XX. századom
Dóri és Lili (Dorota Segda) egypetéjű ikrek, akiket gyermekkorukban elválasztottak egymástól. Míg az egyikük érzéki nagyvilági nővé cseperedik, a másikukból érzékeny, kissé naiv lázadó lesz. 1899 szilveszterén ugyan véletlenül elsuhannak egymás mellett egy vasútállomáson, bolyongásaik során rendre elkerülik egymást, pedig még ugyanazzal a férfival is összehozza őket a sors. A kíváncsi úriembert az új század forradalmi találmányai ugyanúgy lenyűgözik, mint a két szeszélyes nő, akiket ő sokáig egyetlen személynek gondol.
- Szereplők:
Dorotha Segda, Oleg Jankovszkij, Andorai Péter, Máté Gábor, Paulus Manker
Rendező: Enyedi Ildikó - ELŐZETES
Elveszett illúziók
Balzac klasszikus regénye a hatvanas évek végének Magyarországán éled újjá. A feltörekvő ifjú hőst most Sárdi Lászlónak hívják, aki elindul Budapestre, hogy meghódítsa a nagyvárost.
- Szereplők:
Máté Gábor, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Margitai Ági, Béres Ilona, Sinkó László
Rendező: Gazdag Gyula - ELŐZETES
Jó estét nyár, jó estét szerelem
A sötétruhás fiú törve beszéli a magyart, láthatóan sok a pénze és egymás után szedi fel a jobb jövőre áhítozó lányokat. Aztán amikor elfogy a pénz, már csak szilvára futja.
- Szereplők:
Harsányi Gábor, Halász Judit, Törőcsik Mari,Tordai Teri
Rendező: Szőnyi G. Sándor - ELŐZETES
Szamba
Szamba Ottó Tiszabottyánban a kulturális és sportélet lelke, motorja. Elsősorban az amatőr színtársulat szervezője, rendezője, színésze. Ő az örök ügyeskedő. Ifj. Szamba Ottót mindez rettenetesen nyomasztja, ezért Budapestre megy, és nevét Tiborra változtatva felvételizik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Amikor végez, egy távoli kisvárosi színházba szerződik. Híre jön, hogy apja börtönbe került a kultúra miatt. Amikor Kisottó meglátogatja, már a börtönbeli amatőr színtársulattal próbál. Szabadulása után meglátogatja fiát, és mint mindig, most is ő lesz azonnal a főszereplő, nemcsak fiát szorítva ezzel a háttérbe. Kisottót és apját ezután autóbaleset éri. A fiú meghal, apja pedig tetőtől talpig gipszben őrzi az emlék
- Szereplők:
Görög László, Koltai Róbert, Kerekes Éva. László Zsolt
Rendező: Koltai Róbert - ELŐZETES
Fekete gyémántok
Berend Iván bondavári bányatulajdonos mérnök beleszeret a szép bányászlányba, Evilába. A lány félti iszákos vőlegénye, Szaffrán Péter bosszújától és elutasítja. Kaulmann bécsi bankár, az extraprofit embere tőzsdei úton megvásárolja az egész területet. Csal, lop, megveszteget mindenkit, aki útjába kerül, sőt Evilát Bécsbe csábítja, majd belebukik kétes üzelmeibe. Szaffrán bosszúból önmagával együtt fölrobbantja Kaulmann bondavári bányáját, aminek immár értéktelen részvényeit a tudományos eredményei miatt világszerte elismert Berend vásárolja föl. Nincs akadálya már Evila visszatérésének sem.
- Szereplők:
Huszti Péter, Haumann Péter, Sunyovszky Szilvia
Rendező: Várkonyi Zoltán - ELŐZETES
Hajnali láz
Svédország, 1945. Országszerte koncentrációs táborokból szabadult embereket ápolnak. Ilyen a huszonöt éves Miklós, akit újra halálra ítélnek: az orvos hat hónapot ad neki. De Miklós élni akar! Levelet ír hát 117 magyar lánynak, akiket szintén Svédországban rehabilitálnak, és feleséget keres, hogy új életet kezdhessen. Kedves Nóra, kedves Erzsébet, kedves Lili, kedves Zsuzsa, kedves Sára, kedves Szeréna, kedves Ágnes, kedves Giza, kedves Baba, kedves Katalin... Reggeltől estig ír - levelet, verset, cikket -, fordít, a hazai híreket lesi és várja a gyógyulást. És hamarosan rátalál az igazira. Mint aki megtáltosodott, úgy sodorja magával a tizenkilenc éves Lilit, hogy legyőzve szorongásait és kísértő álmait, nekiinduljon ő is új életük, az igazi élet felépítésének.
- Szereplők:
Schruff Milán, Piti Emőke
Rendező: Gárdos Péter - ELŐZETES
Veri az ördög a feleségét
Kajtárék vidéki házukba várják a pesti rokont és annak főnökét. A magyaros vendégszeretet pedig nem ismer határokat: az egész család lázban ég, sütnek-főznek, rétest hajtogatnak, minden főzési tudományukat latba vetik, hogy a pestiek meg legyenek elégedve.
- Szereplők:
Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó, Szabó Lajos, Anatol Constantin
Rendező: András Ferenc - ELŐZETES
Szegény gazdagok
Az idős, beteg Lapussa Demeter zsarnokoskodik családján. Unokáját, a szépséges Henriette-et Hátszegi báróhoz kényszeríti, pedig a lány a vagyontalan Vámhidy Szilárdba szerelmes. A két fiatal sikertelen öngyilkosságot követ el, aztán elszakítják őket egymástól. A báró Erdélybe viszi a lányt. A környéket a titokzatos álarcos haramia, Fatia Negra tartja rettegésben...
- Szereplők:
Benkő Gyula, Krencsey Marianne, Bara Margit
Rendező: Bán Frigyes - ELŐZETES
Angi Vera
1948. Angi Vera, az árvalány, egy vidéki kórházban segédápolónő. Miután nyíltan bírálta a munkahelyén lévő tűrhetetlen állapotokat, a vezetés jobbnak látta, ha bentlakásos pártiskolába küldik a szókimondó lányt. Ott hamar pártfogóra talál, a régi aktivista, Traján Anna személyében. Annából a mozgalom és az átélt szenvedések kiölték az emberi érzéseket, megvet és gyűlöl mindent, ami másokat boldoggá tesz. A megszeppent és befolyásolható Angi Verát sikerül maga mellé állítani, és elkezdi a lány "ideológiai" nevelését... A film az ötvenes évek léleknyomorító világát mutatja be, azt a korszakot, amikor még a rendszer hívei is bármikor áldozattá válhattak.
- Szereplők:
Pap Vera, Dunai Tamás, Pásztor Erzsi, Szabó Éva
Rendező: Gábor Pál - ELŐZETES
A képzelt beteg
Argan, Molière vígjátékának főszereplője százféle nyavalyával küzd. Igaz, hogy valójában egészséges, mint a makk, de neki és főleg a belőle élő csodadoktoroknak és patikusoknak az a jó, ha minél betegebb. Az igazi baj azonban akkor kezdődik, amikor a lányát is fel akarja áldozni orvosmániája oltárán.
- Szereplők:
Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Bitskey Tibor
Rendező: Egri István - ELŐZETES
A sípoló macskakő
Gimnazisták, több száz budapesti kamasz érkezik Gecsőpusztára, nyári építőtáborba. Megtörténik a tábor elfoglalása, belső rendszerének megszervezése, vezetők, felelősök választása - csak a munka hiányzik, közbejött okok miatt. Ezt a felügyelő tanárok elvből nem hozzák a fiúk tudomására, hanem hogy fenntartsák a tábor rendjét, egyfajta tartalom nélküli, mechanikus rendszer felesleges célkitűzéseit erőltetik rájuk. A diákok megneszelik az igazságot, és miután megbizonyosodnak a tétlenségről, megkezdődik a belső rend felbomlása, és dacos szembenállás alakul ki tanárok és diákok között.
- Szereplők:
Bozsogi János, Gergely Gábor, Mész András, Xantus János
Rendező: Gazdag Gyula - ELŐZETES
Szerencsés Dániel
Szerencsés Dániel és a barátja, Robi 56-ban úgy döntenek, hogy elhagyják az országot. El is jutnak a nyugati határig, ahol a megbeszélés szerint egy szállodában kell megvárniuk a teherautót, amely átviszi őket Ausztriába. A menekülőkkel telezsúfolt szállóban még utoljára feltehetik maguknak a kérdést: menni vagy maradni?
- Szereplők:
Rudolf Péter, Zsótér Sándor, Bodrogi Gyula, Major Tamás, Margitai Ági, Garas Dezső, Törőcsik Mari
Rendező: Sándor Pál - ELŐZETES
Tegnapelőtt
Dorottya egy lánynevelő intézetben tanul, az apácák felügyelete alatt. Nézetei miatt eltanácsolják, a lány pedig egyre jobban a kommunista mozgalom felé sodródik. Népi kollégista lesz, részt vesz a "kékcédulás" választásokban, egykori barátjának kizárásában a közösségből. A Rajk-per idején még saját férje ellen is tanúvallomást tesz...
- Szereplők:
Igó Éva, Dörner György, Nemcsák Károly, Tóth Tamás, Halmágyi Sándor
Rendező: Bacsó Péter - ELŐZETES
Utószezon
A konszolidált hatvanas években járunk. Kerekes patikust beidézik a rendőrségre "egy bizonyos ügyben". Az idős ember meg van győződve róla, hogy kiderült a bűn, amelyet még a háború alatt követett el. Barátai hiába bizonygatják, hogy csak meg akarták tréfálni, Kerekes lelkiismeretét már nem lehet elhallgattatni.
- Szereplők:
Páger Antal, Rajz János, Szendrő József, Kőmíves Sándor, Balázs Samu, Apor Noémi, Básti Lajos,
Rendező: Fábri Zoltán - ELŐZETES
Aczél
Aczél György 32 éven át, 1957-1989 között a magyar kultúrpolitika legmeghatározóbb és legellentmondásosabb személyisége volt. Neve és tevékenysége elválaszthatatlan Kádár Jánosétól és a kortól, amelyben éltek. A film kísérletet tesz arra, hogy érthetőbb legyen a még lezáratlan múlt Aczél György született Appel Henrik portréján keresztül, melyet - többek között - Heller Ágnes, Herskó János, Jancsó Miklós, Konrád György, Popper Péter, valamint barátok és családtagok rajzolnak meg.
- Szereplők: Rendező: Varga Ágota
- ELŐZETES
Ozorai példa
Illyés Gyula színművének tévéfilm-változata Ozora lakóinak állít emléket, akik a 48-as szabadságharc alatt csellel legyőzték a túlerőben levő ellenséget.
- Szereplők:
Cserhalmi György, Szerencsi Éva, Piros Ildikó, Koncz Gábor
Rendező: Kardos Ferenc - ELŐZETES
Tízezer nap
Széles István és Bánó Fülöp régi barátok. Földművesek, akik együtt élik meg a rezsimek váltakozását. A kommunista Bánó a világháború után párttitkár lesz, és egy tragikus incidens után munkatáborba küldi a barátját.
- Szereplők:
Kozák András, Koltai János, Molnár Tibor, Görbe János, Bürös Gyöngyi, Rajz János
Rendező: Kósa Ferenc - ELŐZETES
Sodrásban
Frissen érettségizett fiatalok érkeznek a Tisza-partra, felszabadultan röplabdáznak, kergetőznek, úsznak. Annyira jól szórakoznak, hogy észre sem veszik, egyik társuk eltűnt. A keresés során saját felelősségükkel is szembe kell nézniük.
- Szereplők:
Kozák András, Drahota Andrea, Moór Marianna, Orbán Tibor, Csíkos Sándor
Rendező: Kósa Ferenc - ELŐZETES
Márai Sándor
A film Márai Sándor mára világhírűvé lett alakját idézi fel műrészleteken, interjúkon, filmbejátszásokon keresztül; megjelenítve az írót, az emigránst, az embert.
- Szereplők: Rendező: Sipos József
- ELŐZETES
Soul Exodus
Bereczki Csaba Soul Exodus című új, egészestés, zenés dokumentumfilmjének középpontjában a The Brothers Nazaroff hagyományos klezmerzenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. A dokumentumfilmben az amerikai születésű zenészek - Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment - a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. A Soul Exodus szereplői egyfajta fordított exodusként kelnek útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába.
- Szereplők: Rendező: Bereczki Csaba
- ELŐZETES
A medikus
Bródy Sándor színművének hősei szegény egyetemisták. János, a medikus megtudja, hogy taníttatásának költségeit apja megbízásából egy orvos fedezi annak fejében, hogy a diploma megszerzése után feleségül veszi a doktor úr lányát, a sánta Rizát.
- Szereplők:
Paudits Béla, Nagy Gábor, Maros Gábor, Kalocsay Miklós
Rendező: Ádám Ottó - ELŐZETES
Hideg napok
1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el a Bácskában, melynek eredményeként kétezer-ötszáz szerbet és nyolcszáz zsidót öltek meg. A Duna jegén robbantott lékben, ahová az áldozatokat lőtték, háromezer-háromszáz ember tűnt el "nyomtalanul". A vérengzés négy résztvevője közös cellában várva ítéletét, az öt év előtti rettenetes "hideg napokat" idézi fel emlékezetéből.
- Szereplők:
Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám, Bara Margit, Szilágyi Tibor
Rendező: Kovács András - ELŐZETES
Fotográfia
A fotós, a retusőr és a zenész járja a vidéket, hogy megrendelésre családi fényképeket készítsenek. A fotós hiába szeretne hiteles képeket csinálni, az emberek nem kíváncsiak a valóságra.
- Szereplők:
Zala Márk, Iglódi István, Sebő Ferenc
Rendező: Zolnay Pál - ELŐZETES
Szirmok, virágok, koszorúk
A szabadságharc bukása után a volt honvédtisztek büntetőszázadokban szolgálnak, így Majláth Ferenc huszárfőhadnagy is. Két év után a család közbenjárására leszerelik, ám a főhadnagy depresszióba süllyed. Családjában sem talál megnyugvást, nagybátyja és sógora is az osztrák udvart szolgálja. Egy keresztelő mintha kizökkentené apátiájából, ráadásul megjelenik az Ezredes, Kossuth állítólagos titkos ügynöke.
- Szereplők:
Jiří Adamira, Őze Lajos, Cserhalmi György, Malcsiner Péter, Grazyna Szapolowska
Rendező: Lugossy László - ELŐZETES
Viktória: A zürichi expressz
A több száz igaz történet alapján készült, megrázó és felemelő film főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány (Farkas Franciska). Viktória a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban. Zürichben már az első munkanapján kiderül, hogy nem minden olyan, mint egy lányregényben: szerencsejáték-függő futtatója (Nagy Zsolt) nyomorúságos körülmények között tartja, éjjel-nappal dolgoztatja és még a pénzét is elveszi. Viktória lassan összebarátkozik szobatársnőjével, a gyermeke visszaszerzéséért küzdő Blondie-val (Stefanovics Angéla), és együtt szállnak szembe sorsukkal.
- Szereplők:
Farkas Franciska, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla
Rendező: Men Lareida - ELŐZETES
Zuhanás közben
Wolf szőke, jóképű és videókkal seftel. Nóra elhanyagolt negyvenes, aki elmebeteg férjével ér összezárva. Gyuri pedig taxizik, és a házát próbálja felépíteni. A három embert összehozza a végzet egy nyári napon.
- Szereplők:
Kaszás Attila, Rudolf Péter, Pogány Judit
Rendező: Tolmár Tamás - ELŐZETES
Víkend
Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István (Lengyel Tamás) a milliomos építési vállalkozó, Márta (Gryllus Dorka) az ügyvédje és László (Simon Kornél) az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít. De tévednek. Egy baleset során meghal egy falubeli férfi. A látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. Fokozatosan kiderül, hogy mind a három vendégnek megvan a maga titkos terve: a múltjukban rejlő titkok a szövetségesekből ellenséget, az ellenségekből talán újra szövetségest csinálnak. Az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök - és mindenki csak magára számíthat.
- Szereplők:
Gryllus Dorka, Simon Kornél, Lengyel Tamás
Rendező: Mátyássy Áron - ELŐZETES
Veszettek
A film két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre elharapózóbb bűnözés ellen. Hamarosan azonban szembesülniük kell azzal, hogy néha nem is olyan könnyű eldönteni, ki a bűnös, és ki az áldozat. Az akciójelenetekkel tűzdelt drámai történet napjaink legaktuálisabb társadalmi kérdéseit feszegeti.
- Szereplők:
Fenyő Iván, Ifj. Vidnyánszky Attila, Györgyi Anna
Rendező: Goda Krisztina - ELŐZETES
Vámmentes házasság
Mari, hogy kijusson Svédországba disszidált barátjához, névházasságot készül kötni egy finn fiúval. Ám amikor barátnőivel kiutazik Finnországba az esküvőre, valahogy másképp alakulnak a dolgok, mint ahogy tervezte.
- Szereplők:
Kiss Mari, Esztergályos Cecília, Margittai Ági, Tom Wentzel
Rendező: Zsombolyai János - ELŐZETES
Werckmeister harmóniák
A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van - hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is. Néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömeg követi az otromba szörnyet. Ez a furcsa állapot - az idegenek megjelenése és a rendkívüli fagy - megzavarja a kisváros békésnek amúgy sem nevezhető rendjét.
- Szereplők:
Lars Rudolph, Peter Fitz, Hanna Schygulla, Derzsi János, Wichmann Tamás
Rendező: Tarr Béla - ELŐZETES
Volt egyszer egy család
A film a mesélő író gyerekkorát, a Tanácsköztársaság körüli éveket jeleníti meg, a gyermeki fantázia humorral és mesével átszőtt burleszk- stílusában. A középosztálybeli értelmiségi család, élén a jóságos humanista szerkesztő úrral és az infantilizmusát okosan használó Anyával, a fehérterror első napjaiban Bécsbe készül emigrálni, de csak Sopronig jut, a vérmes sógor vidéki kúriájába.
- Szereplők:
Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Ernyey Béla
Rendező: Révész György - ELŐZETES
Volpone
Ben Jonson, Shakespeare kortársa írta ezt a keserű komédiát a pénz hatalmáról. A dúsgazdag Volpone szolgája, Mosca segítségével elhíreszteli, hogy a halálán van. A város tehetős polgárai legféltettebb kincseiket is boldogan felajánlják a "haldoklónak" a busás örökség reményében.
- Szereplők:
Major Tamás, Helyey László, Básti Lajos
Rendező: Fehér György - ELŐZETES
Utazás a koponyám körül
1936-ban, egy márciusi napon, pontosan hét óra tíz perckor Karinthy Frigyes író agyában megindultak a vonatok. Így kezdődik a magyar irodalom egyik legpontosabban és legszebben leírt betegsége, Karinthy agydaganata. Az Utazás a koponyám körül című regényből Révész György az író szelleméhez méltó filmet készített.
- Szereplők:
Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Törőcsik Mari
Rendező: Révész György - ELŐZETES
Űrpiknik
A különc egyetemista lány, Panna (Walters Lili) gyerekkorától kezdve próbál az űrbe küldeni jeleket, válaszra várva. Annak ellenére, hogy az egyetemen senki nem veszi őt komolyan, elmélete mégis bizonyítást nyer: hatására ugyanis a Földre érkezik a saját világában hasonlóan kirekesztett űrlény Fiú (Takács Zalán). Ha ez önmagában nem lenne elég sokk, a jövevény közli Pannával: a bolygó pusztulásra van ítélve, őt magát pedig egyedül az érdekli, hogy megmentse rajongása tárgyát, Zalatnay Sarolta művésznőt.
- Szereplők:
Takács Zalán, Walters Lili, Lengyel Benjámin
Rendező: Badits Ákos - ELŐZETES
Uramisten
Sajek Oszkár cirkuszi artistának eltört a lába, ezért nem tudja eddigi műsorát folytatni. Egyetlen lehetősége, ha Binder Lipi bácsitól, az öreg szabadulóművésztől megszerzi a titkát, a jégbezárt ember világszámát. A sánta artista mindent megtesz a cél érdekében: kér, könyörög, ravaszkodik, fenyegetőzik, zsarol, sőt még emberrablásra is képes. Lipi bácsi azonban hajthatatlan, függetlenül attól, hogy a magányos öreg élvezi, hogy végre foglalkoznak vele.
- Szereplők:
Feleki Kamill, Eperjes Károly, Dörner György
Rendező: Gárdos Péter - ELŐZETES
Tutajosok
Egy kis ruszin faluban, ahol a legtöbben tutajosként keresik a kenyerüket, a férfiak újabb útra készülődnek. Az asszonyok nehezen engedik el őket, mintha megéreznék, hogy mi vár rájuk. A Tiszán lefelé hajózva ugyanis ők találják meg Solymosi Eszter holttestét, és ezzel belesodródnak a tiszaeszlári vérvád-perbe.
- Szereplők:
Gáspár Sándor, Hetényi Pál, Stohl András, Mucsi Zoltán, Koltai Róbert, Fodor Tamás
Rendező: Elek Judit - ELŐZETES
Miss Arizona
1919, Budapest. Steint, az ékszerészt különítményesek agyonverik, de nem találják meg amit kerestek, a férfi gyémántjait. Feleségét, a könnyűvérű Micit és kisfiát Rozsnyai, a zenész menti meg, és a kis grupp végül Olaszországba menekül az üldözők elől. Majdnem egy évtized múltán, a drágakövek előkerülése után térnek vissza Budapestre, ahol mulatót vesznek, és azt Arizona néven világhírűvé teszik. Bárók, grófok, milliomosok, arisztokraták a törzsvendégek. A gazdag család jól él, és Mici, vagyis Miss Arizona azt hiszi, mindent el tud intézni, meg tud oldani. Ám vészterhes idők közelednek, ahol nem számít sem összeköttetés, sem pénz, sem ékszerek.
- Szereplők:
Marcello Mastroianni, Hanna Schygulla, Garas Dezső
Rendező: Sándor Pál - ELŐZETES
Túsztörténet
A megtörtént eseményeken alapuló történet főhőse két tizenéves srác, egy kisvárosi katonai parancsnok fiai, akik túszul ejtenek tizennyolc lányt a helyi kollégiumban. A Magyarország történetében addig példátlan fegyveres túszejtő akció véres drámába torkollik.
- Szereplők:
Beri Ary, Svidrony Gábor, Zbigniew Zapasiewicz
Rendező: Gazdag Gyula - ELŐZETES
Tüske a köröm alatt
A szakma intrikái, rágalmai elől Hódosi András festőművész kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és (adócsaló) libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet. A vezető funkcionárius lánya beleszeret Hódosiba. Apja, hogy korrumpálja, tudta nélkül a libatenyésztési buli részesévé teszi Hódosit is. A férfi megalázó tehetetlenségét látva Zsuzsa fellázad apja, egész addigi élete, környezete ellen…
- Szereplők:
Cserhalmi György, Ráckevei Anna, Reviczky Gábor, Szegedi Erika
Rendező: Sára Sándor - ELŐZETES
Te rongyos élet
Sziráky Lucyt, az ünnepelt primadonnát mint osztályidegent kitelepítik. Az isten háta mögötti faluban tovább folytatódik az osztályharc: míg a volt uralkodó osztály képviselői a földet túrják, a helyi pártkáderek hadat üzennek a népnyomorító kulákoknak.
- Szereplők:
Udvaros Dorottya, Szacsvay László, Bezerédi Zoltán
Rendező: Bacsó Péter - ELŐZETES
Társasutazás
A Társasutazás a magyarországi holokauszt történetét feldolgozó filmek fontos darabja. Szereplői olyan emberek, akik személyesen élték át a haláltáborok borzalmait, így beszámolóik alapján elsőkézből ismerhetjük meg az eseményeket. A bemutatás pillanatában, 1985-ben a túlélők generációja még megszólítható, a holokauszt az élő, de sokáig tabusított társadalmi emlékezet része. Az interjúk alanyai azonban nemcsak a múltról beszélnek, de a jelenre is reflektálnak.
- Szereplők: Rendező: Gazdag Gyula
- ELŐZETES
Tanulmány a nőkről
Három asszony válni készül, és a pert egy csinos fiatal ügyvédnőre bízzák. Az ügyvédnő pedig olyan sikeresen beszéli rá a férjeket a válásra, hogy mindhárman beleszeretnek.
- Szereplők:
Venczel Vera, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Páger Antal
Rendező: Keleti Márton - ELŐZETES
Talpuk alatt fütyül a szél
Az első magyar "eastern" a karcagi pusztákon játszódik, az 1830-as években. Farkas Csapó Gyurka, a híres betyár kiszabadul a börtönből, és visszatér a pusztára, hogy bosszút álljon azokon, akik elárulták.
- Szereplők:
Djoko Rosić, Bujtor István, Bordán Irén, Vladam Holeć
Rendező: Szomjas György - ELŐZETES
Szikrázó lányok
A zenés bohózat főszereplői konzervgyári munkásnők, akik fellázadnak a férfiuralom ellen. A tét: felépül-e a gyár bölcsődéje.
- Szereplők:
Bánsági Ildikó, Bodnár Erika, Csákányi Eszter
Rendező: Bacsó Péter - ELŐZETES
Sziget a szárazföldön
A Mándy Iván forgatókönyvéből készült film főhőse egy magányos néni, aki elhatározza, hogy elcseréli a lakását, amelyhez ezernyi emlék fűzi. A néni otthonát hamarosan ellepik a legkülönbözőbb cserepartnerek.
- Szereplők:
Kiss Manyi, Dégi István, Margitai Ági, Hamvay Lucy
Rendező: Elek Judit - ELŐZETES
Szerdai gyerek
A film egy különös felnőtté válási történet, melyben egy olyan lánynak kell anyává érnie, akinek magának nem volt édesanyja. A film hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja (Vecsei Kinga): felelőtlen kamasz, aki egy négyéves kisfiúért tartozik felelősséggel. Maja önsorsrontó hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze - nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik. Maja, aki ahhoz szokott hozzá, hogy mindenben gyereke apja döntsön helyette, először találkozik olyan férfival, aki úgy tűnik: bízik benne. A régi megszokásoktól azonban nem egyszerű szabadulnia.
- Szereplők:
Thuróczy Szabolcs, Vecsei Kinga Réta
Rendező: Horvát Lili - ELŐZETES
Szép lányok, ne sírjatok
Kex, Illés, Metró, Ifi Park, albérlet, munkásszállás, bulik, csajok. És sehol egy kégli!
- Szereplők:
Zala Márk, Jarka Schallerová, Blaskó Péter, Balázsovits Lajos
Rendező: Mészáros Márta - ELŐZETES
Szép napok
Péter a fiatalkorúak börtöne után a patyolatban dolgozó nővérénél, Máriánál talál ideiglenes fedélre, amíg új útlevelével Nyugatra nem mehet. Érkezésekor avatatlan szemtanúja lesz, amint Maja egy gyermeknek ad életet a mosodában, amiért Máriától kétezer eurót kap. Pétert régi barátja, Ákos segíti munkához. Itt tudja meg, hogy a házas János kitartott szeretője Maja, a gyermek apja azonban Ákos. Maja szemet vet Péterre is, aki megmutatja a lánynak, hogy a gyermekét a nővére neveli.
- Szereplők:
Polgár Tamás, Tóth Orsi, Wéber Kata, Horváth Lajos Ottó
Rendező: Mundruczó Kornél - ELŐZETES
Szent Péter esernyője
A különc Gregorics kapzsi rokonai helyett házasságon kívül született fiára, Gyurkára hagyja mindenét. Az öreg elmaradhatatlan piros esernyője a zsibárushoz kerül. Müncz ezt az ernyőt helyezi a zuhogó esőben egy őrizetlenül hagyott csecsemő, Veronika, az új glogovai plébános kishúga fölé. A falubeliek a jócselekedetet Szent Péternek tulajdonítják.
- Szereplők:
Törőcsik Mari, Pécsi Sándor, Karol Machata
Rendező: Bán Frigyes - Vladislav Pavlovič - ELŐZETES
Szemüvegesek
Szemüvegesek - fiatal értelmiségiek Simó Sándor első filmjének hősei. Valkó például korszerű lakótelepet akar tervezni, ám főnökei folytonosan akadályozzák, de legalábbis hátráltatják a munkáját.
- Szereplők:
Bujtor István, Ronyecz Mária, Major Tamás, Törőcsik Mari
Rendező: Simó Sándor - ELŐZETES
Szamba
Szamba Ottó Tiszabottyánban a kulturális és sportélet lelke, motorja. Elsősorban az amatőr színtársulat szervezője, rendezője, színésze. Ő az örök ügyeskedő. Ifj. Szamba Ottót mindez rettenetesen nyomasztja, ezért Budapestre megy, és nevét Tiborra változtatva felvételizik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Amikor végez, egy távoli kisvárosi színházba szerződik. Híre jön, hogy apja börtönbe került a kultúra miatt. Amikor Kisottó meglátogatja, már a börtönbeli amatőr színtársulattal próbál. Szabadulása után meglátogatja fiát, és mint mindig, most is ő lesz azonnal a főszereplő, nemcsak fiát szorítva ezzel a háttérbe. Kisottót és apját ezután autóbaleset éri. A fiú meghal, apja pedig tetőtől talpig gipszben őrzi az emlék
- Szereplők:
Görög László, Koltai Róbert, Kerekes Éva. László Zsolt
Rendező: Koltai Róbert - ELŐZETES
Szakíts helyettem!
Bókay János vígjátékának televíziós feldolgozása egy ügyvéd komikus, ámde életből vett, férfi-női szeret-nem-szeret viszonyokat karakterisztikusan példázó szerelmi háromszög-története. Miklós orvos barátját, Ferit kéri meg arra, szakítson helyette hisztérikus és túl vehemens, ámde imádnivaló szeretőjével, a férjes asszony Lilivel. Csakhogy a döntő pillanatban feltűnik a hölgy férje, előkerül egy revolver, a bajtársi segítség pedig túl jól sikerül.
- Szereplők:
Bács Ferenc, Eszenyi Enikő, Kern András, Máté Gábor
Rendező: Hajdufy Miklós - ELŐZETES
Szabó Magda világsikere
A film 7 ország példáján mutatja be a Kodály-módszer alkalmazásának lehetőségeit (Magyarország, Egyesült Államok, Kína, Nagy Britannia, Hollandia, Portugália, Írország), azt, hogy Kodály zenepedagógiája mennyire élő és népszerű napjainkban is szerte a világon.
- Szereplők: Rendező: Papp Gábor Zsigmond
- ELŐZETES
Sejtjeink
Azt mondják, az ember két dologért képes mindent megtenni: hogy ne legyen, vagy hogy legyen gyereke... Hőseink mindennél jobban vágytak arra, hogy gyermekük szülessen. A remény hiábavaló, hosszú évei követték egymást, míg bebizonyosodott, csak a mesterséges megtermékenyítés, a lombik-bébi program segíthet rajtuk. Nehéz idők következnek. Eufória és kilátástalanság, fizikai és lelki tehertétel állítja állandó próba elé szerelmüket. De előttük lebeg a nagy cél: a gyermek... Magyarországon a házasságok és élettársi kapcsolatok közül minden tizedik meddő. A film két és fél éven át követi három pár sorsát, a gyermekért folytatott küzdelmét.
- Szereplők: Rendező: Almási Tamás
- ELŐZETES
Rosszemberek
A jellegzetes "betyár eastern" a kiegyezés előtti, dunántúli szegénylegények világát, végnapjait eleveníti föl korabeli újsághírek, néprajzi anyagok alapján. A nincstelenség, a nyomor, a bosszúvágy fűti Gelencsér Jóskát és bandáját. Egy rablás alkalmával Jóska felismeri és megöli az öccsét kivégeztető marcali bírót. Soromfai, a banda alvezére kegyelem fejében segít a hajdani negyvennyolcas Hegyessy főszolgabírónak Gelencsért tőrbe csalni...
- Szereplők:
Djoko Rosić, Derzsi János, Dörner György, Kiss Mari
Rendező: Szomjas György - ELŐZETES
A magyar mozi mesterei – új interjúsorozat a Magyar Mozi TV-n
A magyar mozi mesterei – új interjúsorozat a Magyar Mozi TV-n A magyar filmművészet legnagyobb alakjai – színészek, rendezők, operatőrök - szólalnak meg a Magyar Mozi TV első saját gyártású sorozatában. Szeptember 21-én indul a Magyar Mozi TV interjúsorozata, A magyar mozi mesterei. A minden csütörtökön 20:30-kor kezdődő műsorban a magyar filmgyártás legnagyobb alkotói mesélnek pályájukról, mestereikről, kollégáikról. A beszélgetés előtt és után az interjúalanyok leghíresebb filmjeiből adunk válogatást. Az első adás vendége Rózsa János filmrendező. Az este fél kilenckor kezdődő műsor előtt a Pókfocit láthatják (18:40-től), a beszélgetés után pedig a Csók, Anyu (21:00), majd A trombitás (23:10) című filmet. Szeptember 28-án Sándor Pállal beszélget a Magyar Mozi TV főszerkesztője, Kertész Márta. Az interjúhoz kapcsolódó filmek a Ripacsok, a Szerencsés Dániel és a Szeressétek Odor Emíliát. Október 5-én Halász Judit lesz a műsor vendége. A művésznő tiszteletére vetített filmjeink: a Gyerekbetegségek, az Esős vasárnap és a Szerelmesfilm.
- Szereplők: Rendező:
- ELŐZETES
További filmek

Esős vasárnap
1962- HD

Vörös bestia
1998- HD

Volpone
1974- HD

A templom egere
1998- HD

- HD

Drága Elza
2014- HD

Saul fia
2015- HD

- HD